Töredelmesen bevallom, hogy én leginkább a sajt miatt eszem meg, de Csaba nagyon szereti. Az az igazság, hogy a hagymát sülve és főve nem szeretem. Nekem az a hagyma, amit szalonnával, kolbásszal, nyersen eszik meg az ember, mert az úgy ropog és zamatos, bár az is igaz, hogy sokkal nagyobb fegyver az emberekkel szemben, mint a főtt változat :-) Bercikét még nem tudtuk rávenni, hogy megkóstolja, de talán nem is ízlene neki a hagyma miatt. Ami késik nem múlik :-)
Hozzávalók:
- 2 nagyobb fej vöröshagyma
- 3-4 db marhahúsleves-kocka
- só
- bors
- 1,5 dl száraz fehérbor
- 1 tojás
- 1 evőkanál olaj
- ízlés szerint reszelt trappista sajt
Elkészítés:
Az olajon megfonnyasztjuk a vékony szeletekre vágott hagymát. Felöntjük kb. 2 liter vízzel, sózzuk, borsozzuk, és beletesszük a leveskockákat is. Forrástól számítva kb. 15 percig főzzük, majd hozzáadjuk a száraz fehérbort. 5 percig főzzük, majd levesszük a tűzről. Egy tányérban elkeverjük a tojást, és azt is a leveshez adjuk. Fakanállal összekeverjük.Tányérokba reszeljük a trappista sajtot, és erre merjük a forró levest.
A végeredmény ilyen lesz:
Bevallom, talán nem ez a legszebb kinézetű leves a világon, de mit számít az, ha ennyire finom és emellett percek alatt készen is van? Talán én sem voltam a legszebb miután a hagymát belevágtam, hiszen a szemeim akár a zombiké, de megéri a fáradtságot! Öröm nézni ahogy olvad a sajt....és az is, ahogy életem párja másodszor is sajtot reszel a tányérjára, hogy aztán rákanalazza a levest :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése