2012. január 8., vasárnap

Bolognai cannelloni

Már régóta törtem a fejem, hogy mivel tudnám helyettesíteni a már megszokott spagettit vagy penne tésztát. Tudjátok, hogy ne legyen olyan unalmas a bolognai vagy a milánói, hiszen bármennyire is szeretnénk, előbb utóbb megunja az ember...A cannelloni igazi kihívás az egyszerű spagettihez képest, de megküzdöttem vele! Nem igaz az, hogy gyakorlottnak kell lenni ennek az ételnek az elkészítéséhez! Úgyhogy bátran próbálkozzatok! :)

Nem kell hozzá más, mint 30-40 dkg sertés/csirke darált hús és egy Maggi/Knorr Bolognai spagetti alappor. (ezt szinte minden boltban kapni lehet) Ezután elkészítjük a bolognai ragut az alap tasakján megírt módon. (én szoktam adni hozzá egy kevés tejet is) Ezután kiolajozunk egy tepsit, a cannelloni tésztákat egy kiskanál segítségével megtöltjük a bolognai töltelékkel (kicsit macerás, de megéri!) és egymás mellé fektetjük a tepsiben. Ezután pedig összekeverünk kb. 2 dl tejfölt 4-5 dl tejjel és ízlés szerint reszelt sajttal, sózzuk, borsozzuk. Ráöntjük az egészet a cannelloni tésztára és már mehet is a sütőbe. Én 170 fokon sütöttem kb. 20-30 percet, de ez sütőtől is függ.

Olvastam már olyat is, hogy besamel mártást kell készíteni ehhez az ételhez, de megmondom őszintén, nekem valahogy nem fut össze a nyál a számban a liszttel összekevert, összefőzőtt, nagyon sokszor odaégett tej látványától... Ha valaki szereti ezt, akkor nyugodtan készítsen besamel mártást az én tejfölös, tejes, sajtos kotyvalékom helyett :)
Ne aggódjatok amiatt sem, ha esetleg némelyik cannelloni henger kicsit megreped, nem ez a fontos, az íze nagyon jó és úgysem nézni fogjátok, hanem megenni :)))

Jó étvágyat!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése