2012. február 16., csütörtök

Emeletes élvezet Azilától

Csaba kedvencei azok a sütik, édességek, amelyek szinte tocsognak a krémben. Bevallom, tényleg jól néznek ki, de én ezekből mindig hiányolom a stabil tésztát, a "rágni valót", ha fogalmazhatok így.
Igazából neki akartam kedveskedni ezzel a sütivel. Amikor először olvastam a receptleírást és megláttam a süti fotóját, azt hittem egész nap a konyhában fogok izzadni és görnyedni mire elkészülök. De ebből csak a görnyedés volt meg :))) Biztos el fogom még készíteni, Bercikének is ízlett. Ő is segített kicsit és igazából félteni sem kellett, mert nem kell sütni és így nem kellett terelgetni a törpikét a sütő elől.

Hozzávalók:
1. réteg
  • 30 dkg darált keksz
  • 6 dkg lágy margarin
  • kevés tej (kb 1,5 dl)
  • 6 dkg porcukor
A darált kekszet a  porcukorral, margarinnal és a tejjel (amit csak FOKOZATOSAN adunk hozzá, nem egyből -így lehet nincs is szükség a 1,5 dl-re) összegyúrjuk és addig gyúrjuk, amíg egy nem túl lágy, de nem is kemény tésztát kapunk. (Furán hangzik, de tudni fogjátok mikor jött el ez a pillanat!!). Egy tepsit megszórunk egy kevés darált keksszel (ez segít, hogy a tészta ne ragadjon oda) és egyenletesen belenyomkodjuk a tésztát.


2. réteg
  • 25 dkg tehéntúró
  • 10 dkg porcukor (lehet kevesebb is)
  • 2 dl Hulálá tejszín
  • 1 csomag vaníliás cukor
A túrót kicsit törjük össze villával majd adjuk hozzá a kétféle cukrot és alaposan keverjük össze. A tejszínt verjük kemény habbá, majd adjuk hozzá a túrót, keverjük össze és kenjük az egészet a kekszes tésztára.


3. réteg
  • 2 csomag Aranka vaníliás krémpor (ahol ilyen nincs, szerintem sima vaníliás -nem főzős- puding is megteszi)
  • 5 dl tej
  • 1 csomag vaníliás cukor
A krémport a tejjel és a vaníliás cukorral keverjük (gépi habverővel/mixerrel) keményebb krémmé. (ne ijedjünk meg, ez kb 10 percet vesz igénybe). Ezután kenjük rá ezt a krémet a túrós rétegre.


4. réteg
  • 2 dl Hulálá tejszín
  • 5 dkg porcukor
A tejszínt a porcukorral keverjük keményebb krémmé és kenjük a pudingos rétegre. A tetejét megszórhatjuk reszelt csokival, kakaóporral vagy akár csokis tortadarával is.


Végül betesszük a hűtőbe tepsistől. Én pár óra múlva már felszeleteltem, de tény és való, hogy másnapra lett ideális az állaga.


És a kóstolás az első számú rajongómtól :)


Csaba egyik kedvence lett ez a finomság. Én is ettem belőle, tényleg finom, de én nem vagyok ennyire krémesszájú :)))

Jó étvágyat!

2012. február 15., szerda

Töki pompos

Még sose ettünk ilyen nevű ételt (megjegyzem, elég vicces neve van), de azt tudtam, hogy a tésztája hasonlít a pizzáéhoz és a feltét is szinte ugyanaz. Mindenki kedve és ízlése szerint válogathat. Nem kell hozzá kemence (azaz abban is lehet sütni, de nem kötelező), erre mi vagyunk a példa, hiszen a sütőnkben is fantasztikus töki pompost kreáltunk. A pasik meg én :)

Hozzávalók:
  • 3 közepes krumpli megfőzve, összetörve
  • 1 kis doboz kefír (azt hiszem 175 gr)
  • 3 evőkanál olaj
  • fél kocka élesztő (amit fél dl langyos tejben, kevés cukorral felfuttatunk)
  • 1/2 kg liszt
  • 1 teáskanál só
Elkészítés: Az összes hozzávalót összekeverjük, összegyúrjuk. Ezután meleg helyen letakarva kelesztjük. (Én jobb híján egy nagyobb tortaformába tettem, alufóliával letakartam és az 50 fokos sütőbe tettem, a sütő ajtaját résnyire nyitva hagytam, fakanállal kitámasztottam. Akkor jó, ha szemmel láthatóan megnő a tészta, szinte a kétszeresére, ez nekem kb. 1/2 órába telt.)
Egy tepsit kiolajozunk vagy kibélelünk sütőpapírral (én a sütő tepsijét használtam, méretre ez ideális volt) és belesimítjuk a tésztát, villával megszurkáljuk...

...és a biztonság kedvéért még egyszer-kétszer tenyerünkkel megigazgatjuk :) Pár percre betesszük a 180 fokos sütőbe, de vigyázzunk, ne süssük meg teljesen!
Eközben megdolgoztatjuk a pasikat is. Ők fogják összekeverni a tejfölt a zúzott fokhagymával. Nálunk sem volt ez másként. Csaba hámozta és összezúzta a fokhagymát, Bercike pedig összekeverte a tejföllel. (500 gr tejfölre volt szükség, a fokhagyma mennyiség ízlés dolga)
Ezután jöhet a móka :) Rákenjük a tejfölt a tésztára, megszórjuk sonkával, szalonnával, hagymával, kolbásszal... (nálunk 2 féle készült, egy kolbászos hagymás és egy sonkás változat)
Megszórjuk sajttal...
..és mehet a sütőbe. Én 170 fokon sütöttem, hogy alaposan átsüljön a tészta is, azt is számításba kell venni, hogy a tejföltől picit elázhat!!! Kb. 20 percig volt a sütőben és íme a végeredmény:
Az egészben az a szomorú, hogy Bercikének nem ízlett, sehogy sem akart enni belőle :( Talán a fokhagyma miatt, pedig már evett fokhagymás alapú pizzát és az bejött neki. De mindegy is, nekünk felnőtteknek ízlett :) Laktató étel és nem is a legdrágább fajta, hiszen minden otthoni maradékot rá lehet pakolni, így semmi nem vész kárba.

Jó étvágyat!

Sportszelet házilag

Már évek óta (pontosabban amióta Budapesten élek) rabja vagyok a bolti Sport szelet csokinak, imádom annak minden formáját és változatát! Pontosan ezért tett nagyon boldoggá az, hogy otthon is elkészíthetem minden nagyobb erőfeszítés nélkül. Ráadásul a mennyiség legalább tízszerese a boltban kapható szeletkének. Mindig mondtam, hogy megéri az újságokat böngészni, mert az ember lánya előbb utóbb rátalál arra, mait keresett :)

Hozzávalók:
  • 2 dl tej
  • 25 dkg vaj vagy sütőmargarin
  • 25 dkg porcukor (de lehet barna cukor vagy kristálycukor is)
  • 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor
  • 50 dkg darált keksz
  • 1 ampulla (kb 0,2 deci) rumaroma
  • 2 csomag vaníliás cukor
  • 15 dkg étcsoki
  • 1,5 evőkanál olaj
Elkészítés: A tejet egy lábasban a vajjal/margarinnal és a cukorral addig melegítjük, míg az utóbbiak fölolvadnak benne. A tűzről levéve hozzákeverjük a kakaót, darált kekszet, azután a rumaromát és a vaníliás cukrokat is. 
Téglalap alakban, kb kétujjnyi vastagon egy sütőpapírral bélelt tepsire simítjuk. Letakarva 1-2 órára betesszük a hűtőbe, hogy alaposan megdermedjen. Ezután vágódeszkára6tálcára borítjuk és lehúzzuk róla a sütőpapírt.
A csokit vízgőzön fölolvasztjuk, az olajat belecsurgatjuk, majd egyenletesen a kekszes masszára kenjük. Dermedni hagyjuk, majd forró vízbe mártott késsel tetszőleges szeletekre vágjuk.

Ugye, hogy nem is olyan nehéz? Nagyon finom íze van és elég sokáig eláll, feltéve, ha marad :) Bár imádom a csokimázas sütiket, édességeket, számomra ez a finomság sokkal jobb volt csokimáz nélkül. Kellemesebb íze volt, kevésbé volt tömény. De ahogy mondani szokták, ízlések és pofonok! :)
Ti hogy szeretitek?

2012. február 9., csütörtök

Túrófánk

Nagyon szeretjük ezt a finomságot, mert egyszerű és gyors. Első alkalommal egy fura receptet találtam és mondhatni eléggé kiábrándító lett a végeredmény. Talán az volt a gond, hogy bögre volt a mérce és ez attól függ ki mekkora bögrét használ. A második recept viszont (ami alapján megsütöttem a fánkokat) tökéletes! Nem tudom melyik háziasszony találta ki, de fantasztikus, pufi, könnyű fánkok születtek :)

Hozzávalók:
  • 25 dkg tehéntúró
  • 25 dkg liszt
  • 1 kis pohár tejföl ( 175 gr)
  • 3 tojás
  • 3 evőkanál kristálycukor
  • 1 csomag vaníliás cukor
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • 1 citrom reszelt héja
  • csipetnyi só
Elkészítés: A túrót villával törjük össze, keverjük ki a tejföllel, majd a tojásokkal. Adjuk hozzá a kristálycukrot, a vaníliás cukrot, a sót és a citromhéjat is. 
 (persze nem kell megkóstolni a nyers tésztát :))))

 A liszthez keverjük hozzá a szódabikarbónát és kis adagokban adjuk ezt is a túrós masszához. Bő olajban, közepes lángon süssük ki őket, miután kanállal kiszaggattuk. 

 Ha megsültek, megszórhatjuk fahéjas porcukorral és tálalhatjuk baracklekvárral is. A kanál méretétől függően kb. 30-40 fánk lesz belőle.





Nagyon finom! Annak ellenére, hogy nekem 31 darab lett ebből az adagból,(evőkanállal szaggattam)  alig tudtam párat félretenni Csabának másnapra a munkába, a többit mind megettük hárman :))))
Való igaz, hogy frissen a legfinomabb, de Csaba szerint másnap sem "eldobnivaló" az íze :) Bercike is nagyon szereti, neki egy kicsit lefújtam a tetejéről a porcukrot, hogy ne ártson a fogainak, de úgy is megette, nem panaszkodott :)))
Ez a recept kiválóan megfelel  hónap végére is, amikor már eléggé üres a zsebünk/pénztárcánk, de szeretnénk valami finomságot enni! Mi imádjuk, próbáljátok ki Ti is! :)

Jó étvágyat hozzá!

2012. február 5., vasárnap

Rafaello süti

Nagyon szeretem a Rafaello bonbonokat, hízlal vagy nem, szerintem nagyon finom :) Amikor rátaláltam erre a receptre, szinte éreztem, hogy szakasztott mása az eredeti bonbonnak. Összefutott a nyál a számban. De nem vártam sokáig, belefogtam...És sokkal jobb lett, mint a bonbon! Hatalmas adag készült és sokkal olcsóbb volt, mintha ugyanennyi Rafaello bonbont szereztem volna be.

Elkészítés:

Tészta : 6  tojás fehérjét 30 dkg porcukorral kemény habbá verünk, hozzáadunk 15 dkg kókuszreszeléket és 10 dkg lisztet. Kizsírozott tepsibe sütjük, de ne szárítsuk meg nagyon.


 Krém : 6 tojás sárgáját, 10 dkg cukorral, 1 vaníliás pudingporral,5 dl tejjel kikeverünk és főzzük.
20 dkg margarint 10 dkg porcukorral jól kikeverünk és a kihűlt krémhez keverjük. Tetejét megszórjuk kókuszreszelékkel. 

 Valami isteni íze van, tényleg egy falat mennyország :) Én a hűtőben tartottam leginkább, hidegen sokkal kellemesebb íze van és nem lágyul meg a puding sem. Mondanom sem kell, hogy 2 napig tartott, a fiúknak is nagyon ízlett és mire elfogyott az összes és rájöttem, hogy cukrász szeretnék lenni, de nem amolyan profi, igazi, hanem home made :) Vagyis itthoni, gyakorló cukrász...Ezért valószínűleg több süti/torta/desszert recept lesz a blogomban, mint egyéb étel...


Úgyhogy, ha ti is szeretnétek tudni, hogy merre induljatok az életben, süssetek egy tepsi Rafaellót és megérkezik a válasz!!!! :)

Kanalas bocimobil

Hogy mi???? Felvont szemöldökkel, értetlenül ültem a számítógép előtt amikor megtaláltam ezt a receptet. Vicces :) Aztán elolvastam a leírást és a következőkre jöttem rá: 1. azért kanalas, mert kanállal kell adagolni mindent, a kanál a mérce. 2. azért boci, mert túró rudi kell bele és a kakaós tésztába belesüppedve úgy néz ki az egész, mint egy foltos boci. De hogy miért mobil, azt nem tudom...Ti megfejtettétek?


Hozzávalók 6 személyre:

  • 1 tojás
  • 11 evőkanál olaj
  • 11 evőkanál cukor
  • 15 evőkanál liszt
  • 2 evőkanál kakaó
  • 2,5 dl tej
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • citrom reszelt héja
  • A tetejére:
  • 5 db túró rudi

Elkészítés:

1. A tészta hozzávalóit csomómentesen elkeverem. Valahogy így:


2. Kikent tortaformába öntöm. 
 3. A túrórudikat ujjnyi vastag karikákra szeletelem, és a tészta tetejére rakosgatom. A sütés végére a tészta csaknem teljesen bepuszilja azokat.

 
4. Előmelegített sütőben, közepes fokozaton, kb. 30 percig sütöm. (Tűpróba!)


 És ennyi az egész. Nagyon egyszerű és finom is. A gyerekek is nagyon szeretik. Szerintem, ha esetleg épp nincs otthon túró rudi, lehet bele tenni tehéntúrót, vagy valamilyen gyümölcsöt is. Persze, ez esetben már nem boci, de nem ez a lényeg. Én tortaformában sütöttem meg, de szerintem tepsiben is meg lehet, csak arra vigyázzunk, hogy ne legyen nagy, mert akkor nagyon alacsony lesz a tészta.
Bercike szeretett volna sütni, valójában ezért esett a választás erre a sütire, hiszen könnyű, túró rudi van benne, ami Bercike szíve csücske, szóval nem lehet elrontani :)
Ha kedvet kaptatok hozzá, hajrá, nem fogtok csalódni!!! :)