2011. december 1., csütörtök

Pálcikán sült finomság fokhagymás joghurttal

Csaba odavan a pálcikás sült húsokért. És bár a miccs vagy a csevap nem pálcikás, azt is szeretjük mindketten. Ebből kifolyólag kerestem receptet, ami által hasonló ízvilágot varázsolhatok, de Csaba kedvéért fő szempont volt a pálcika :-)  És íme:

Hozzávalók:
  • minimum fél kiló darált sertéshús
  • 1-1 mokkáskanál őrölt kömény és őrölt fekete bors
  • 1 gerezd zúzott fokhagyma
  • 1 evőkanál liszt
  • 1 kiskanál só
  • olaj
  • 3 dl natúr joghurt
  • 3 gerezd zúzott fokhagyma
  • só, bors
Elkészítés: A húst a köménnyel, borssal, zúzott fokhagymával, a liszttel, sóval alaposan összegyúrjuk. Nedves kézzel több részre osztjuk és hurkapálcikák köré tapasztjuk, kb. egy ujjnyi vastagon. Egy sütőlapot sütőpapírral kibélelünk, majd a nyársakat olajjal körbekenve egymástól kb. ujjnyi távolságban rárakjuk. 



 Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 fok; légkeveréses sütőben 165 fok) 20-25 percig sütjük, félidőben megforgatjuk őket.
 Közben a joghurtot a 3 gerezd zúzott fokhagymával ízesítjük, enyhén sózzuk és borsozzuk. És kész is!





Nem hasonlít az íze a miccsére és a csevapéra sem, de hihetetlenül finom! Természetesen lehet bele tenni csípős fűszerpaprikát is, vagy esetleg több fokhagymát, de így is nagyon jó íze van. Én Bercike miatt nem akartam agyonfűszerezni...Meghitt vacsorára vagy barátokkal szervezett házibuliba is kiváló étel. Senki nem fog haragudni, ha ilyen kaja kíséretében kell majd szórakozzon!!! :-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése